2018. október 15-én lépett életbe a hajléktalanok életvitelszerű közterületi tartózkodását tiltó rendelet. Az azóta eltelt időszakban egyre kevesebb fedélnélkülivel találkozhattunk a budapesti aluljárókban. De vajon megoldás -e a hajléktalanok közterületi tartózkodásának korlátozása? Vajon tekinthetünk -e bűnözökként a hajléktalanokra csak azért, mert az utcán élnek?
Interjút készítettem véletlenszerű kiválasztás révén "az utca emberével" a Kálvin téren. Spontán (és természetesen nem reprezentatív) közvéleménykutatásom alapján elmondható, hogy hat megkérdezett személyből mindenki azt állítja, hogy e rendelet túlzó és kriminalizálja, valamint dehumanizálja a hajléktalanságot. Bár vannak olyanok, akik azt állítják, hogy a hajléktalanok egy része azért nem dolgozik, mert nem is akar, abban mindenki egyetértett, hogy a tisztességes, dolgos hajléktalanokat indokolatlan mértékben sújtja ez az eljárás.
A megoldás az egyik interjúalanyom szerint a hajléktalanok munkaerőpiaci becsatornázása lenne, amely révén minden dolgos fedélnélküli esélyt kapna egy jobb életre. Van, aki szerint a hajléktalanszállók kapacitásnövelése vezetne eredményhez, míg mások szerint a közmunkaprogram kiterjesztése szolgálná a hajléktalanság érdekeit. Abban biztosak lehetünk, hogy ez a rendelet nem szolgálja sem az utcán élők, sem az aluljárókban közlekedők érdekeit. Fontos elmondanunk, hogy a rendelet hiába terjed ki a teljes fővárosi aluljáróhálózatra, csak a belvárosi aluljárókban van a szabályozás betartatva. A megoldás még várat magára, azonban a helyzet megfelelő rendezéséhez szükség lenne a lakosság bevonására is -- hogy végül mindkét fél elégedett lehessen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
