Online cikkgyűjtemény

Klaudia elsőéves konduktorszakos hallgató a Semmelweis Egyetem Pető András Karán. Érdeklik az emberi sorsok, szeret segíteni másokon, így számára nem volt kérdés, hogy egy olyan szakmát választ, amellyel csodákra lehet képes. 

-Kenyeres Bence: Mi motivált arra, hogy a konduktori szakmát válaszd?
-Klaudia: Unokahúgom, Laura idegrendszeri sérültként született. Ekkor még csak hétéves voltam, de rendszeresen elkísértem az édesanyjával konduktori foglalkozásokra. Akkoriban még nem tudtam, mi az a konduktor, de rendkívül érdekesnek tartottam azt a fejlődési folyamatot, amelyen Laura átment az évek során. Később egy hosszú lefolyású betegség miatt huzamosabb időre kórházba kerültem, és egy olyan fiatal lánnyal feküdtem egy szobában, akit elütött egy busz. Lebénult és kómába esett, az orvosok azt mondták, soha nem fog felépülni. A kórházba érkezett hozzá egy konduktor. Rengeteget segített rajta, újra megtanult járni és beszélni.

-Mesélj nekem egy kicsit a Pető Intézetről! Milyen az ott zajló műhelymunka?
-Fél éves kortól babás-mamás foglalkozásokat tartunk édesanyáknak és csemetéiknek. Kiscsoportos óvodástól nyolcadik osztályos általános iskoláig lehetőséget biztosítunk a gyermekeknek, hogy a Petőben tanuljanak. A Pető ovi hasonló, mint egy hétköznapi óvoda, azzal a különbséggel, hogy a diszfunkciókat elkezdjük orvosolni hétfőtől péntekig zajló konduktori foglalkozások keretében. Már a legkisebbeknél is konduktív pedagógiát alkalmazunk, amelynek legfőbb célja az önellátásra és önállóságra való nevelés. A Pető Intézet rendelkezik egy általános iskolával is, amelyben az első osztály előtt alapozó csoportokat indítunk. Az óvoda és az iskola között egy meglehetősen nagy szakadék van, amely a gyermekek számára túl jelentős változás a nagycsoporthoz képest; e a szakadékot hivatott áthidalni alapozó csoportunk. A továbbiakban egészen nyolcadik osztályig járhatnak hozzánk a gyerekek. A konduktori foglalkozások be vannak építve az órarendbe, ezeket követően az első tanítási óránk minden nap 9:45-kor kezdődik. Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásra, és olyan unikális módszereket is alkalmazunk, mint a kutyaterápia. Vannak bentlakó gyermekeink is: a Pető kollégium elhelyezést biztosít a vidékről bejáró gyermekek számára.

-Hogyan látod, milyenek az idegrendszeri sérült emberek kilátásai Magyarországon? -Nem mindegy, hogy milyen az idegrendszeri sérülés mértéke, mivel nem mindig látható szabad szemmel. Valakinek a mozgásában nyilvánul meg, másnak a beszédében, míg vannak olyanok, akiknek értelmi képességük is csökkent egészséges társaikhoz képest. Magyarországon sajnos, az emberi előítéletek és a szűklátókörűség miatt a munkavállalók nem szívesen alkalmaznak sérült embereket, mert nem tudnak – vagy nem is akarnak – megfelelően viszonyulni hozzájuk. Például a mozgássérült embereknek nincs mindenhol lehetőségük a tömegközlekedés megfelelő használatára. Kevés helyen vannak akadálymentesítve a vasúti- és buszpályaudvarok, a metró- és villamosmegállók, illetve a közlekedési eszközök.

-Hogy érzed magad a Petőben? Milyenek voltak az első tapasztalataid?
-Amikor először bementem, rögtön azt éreztem, hogy hazaérkeztem. Úgy gondoltam, hogy itt a helyem, és mindig ezzel szeretnék foglalkozni. Boldog vagyok, hogy segíthetek a gyermekek testi és lelki fejlődésében. Természetesen sok nehézséggel jár ez a szakma, de minden akadályon túl lehet lendülni a cél érdekében, ha valaki kellőképpen elhivatott. Bár nagyon fárasztóak a mindennapok és teljes embert igényelnek, de úgy gondolom, a gyermekek boldog mosolya mindenért kárpótol.

-Mi jelenti a legnagyobb kihívást számodra leendő konduktorként?
-A lelkesedés megőrzését tartom a legfontosabb feladatnak és kihívásnak. Ez azért fontos, mert ha nincs belső motivációm, akkor nem tudok kiteljesedni ebben a szakmában. Enélkül nem tudom a tőlem telhető legtöbbet nyújtani, ami elkerülhetetlen egy olyan területen, ahol emberekkel és sorsokkal foglalkozunk.